csütörtök, március 11, 2010
   
Méret
Bejelentkezés

Minőségpolitikánk

Az INTERFACE Kft. minőségpolitikájának mottója:

„Azt nyújtani a vevőnek, amit akar korántsem olyan nehéz, mint kitalálni, hogy mit akar.”
(Amanda Bennett)


Az INTERFACE Kft. szoftvereket fejleszt, telepít, számítógépeket és szoftver termékeket forgalmaz, és az ezekhez a tevékenységekhez kapcsolódó mérnöki tanácsadással, szolgáltatással foglalkozik. INTERFACE Kft. tulajdonosainak, vezetőinek és munkatársainak minőségre való törekvését kifejezi, hogy mindenkor legjobb tudásuk szerint, az ügyfelek elvárásainak kielégítésére, és azon túl is, a saját megelégedésükre is végzik feladataikat.

Ennek érdekében az INTERFACE Kft. tulajdonosai és vezetése elhatározta, hogy

  • bevezeti és működteti az ISO 9001:2008 szabványon alapuló minőségügyi rendszert,
  • a cég tevékenysége során kialakított munkafolyamatait folyamatosan felülvizsgálja, fejleszti,
  • jól képzett munkatársak alkalmazásával törekszik a magas színvonalú munkavégzésre,
  • minőségi munkakörnyezet biztosít az alkotó tevékenység támogatására,
  • tevékenysége során a hibák megelőzésére és nem utólagos javítására koncentrál,
  • valamennyi munkatársától elvárja, hogy különös figyelmet fordítson a cég ügyfeleivel való kapcsolattartásra,
  • alvállalkozóit minden érintett munka közben és végén értékeli, és ösztönzi őket a jó minőségű teljesítésre, amelynek érdekében szigorú átvételi ellenőrzési eljárást alkalmaz,
  • a korrekt és hosszú távú üzleti kapcsolatok kialakítását, az ügyfelek elégedettségének elérését minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja, és folyamatosan szemmel tartja.


Az INTERFACE Kft. vezetőségének meggyőződése, hogy a minőségpolitikai fejlesztések a piaci pozíció megtartásához, erősítéséhez nélkülözhetetlenek, céljaik végső és legfontosabb nyertesei a szolgáltatásokkal egyre elégedettebb ügyfelei.

Bejelentkezés